Hawaii - Honolulu

Felborult tervek

Eredetileg Hawaii-on egy teljes hónapot töltöttünk volna önkénteskedéssel, viszont a jelenlegi politikai helyzetben nagyon szigorúan ellenőrzik a pár napnál hosszabb időre beutazó (főleg európai) turistákat, így teljesen meg kellett változtatnunk a terveinket. Pár héttel az érkezésünk előtt le kellett mondanunk az önkénteskedésünket (szerencsére rendkívül megértőek voltak) és sokkal előrébb hoznunk a Hawaiiról Indonéziába szóló repjegyünket, így végül csak két napot töltöttünk Honoluluban. Ez azt jelentette, hogy Perut követően egy hosszú utazás után két napot pihenhetünk, amit egy újabb nagyon hosszú és fárasztó út követ, rengeteg időzónán keresztül, de sajnos csak így volt olcsón megoldható a változtatás.

Honolulu

A repülőút hosszú és fárasztó volt, de szerencsére a reptéren minden rendben ment, a vízum ellenőrzés alatt sem váltunk gyanússá a hatóságoknak, igy beengedtek az országba.

Amikor kiértünk a reptérről hamar kiderült, hogy a reptéri buszon csak készpénzzel lehet fizetni, visszajárót pedig nem tudnak adni. Bori a csomagokkal ült a megállóban, amíg Krisz lázasan próbálta felváltani a 20 dollárosunkat, amit Magyarországról hoztunk még magunkkal. Hosszas keresés után sikerült találni egy működő automatát és felváltotta a pénzünket, indulhattunk a szállásunkra.

A párban utazás egyik hatalmas előnye, hogy a legtöbb helyen egy két fős privát szoba közel ugyanannyiba kerül, mint két ágy egy közös hálóteremben. Hawaii-on nem így volt, úgyhogy utazásunk során először egy 10 fős szobában kellett emeletes ágyon aludnunk. Persze mindketten szokva vagyunk az ilyen körülményekhez korábbi utazásinkból, de pont ezért tudjuk, hogy az ilyen szobákban többnyire nem lehet túl jól pihenni. Szerencsére nem így volt, a szoba tágas és levegős volt és bár sötétítés nem volt, a karácsonyra kapott nagyon profi szemmaszkjainkkal és egy pár füldugóval tökéletesen tudtunk aludni. Vagyis Krisz aludt, mint a bunda, Borinak sajnos nehezebben kezelte a teste a nagy időeltolódást.

 

 
Szerencsére a szállásunk 2-3 perc sétára volt Honolulu híres Waikiki strandjától. Az első napon elmentünk egy kicsit távolibb strandra, ahol néha fókák szoktak pihenni. Mi fókákkal nem találkoztunk, de a sekély vízben a korallok között érdekes halak úszkáltak. Egy kis fürdőzés után elmentünk bevásárolni, hogy estére főzhessünk magunknak vacsorát.

Meglepő volt, hogy mennyire drága az élelmiszer, és mindenre az adók nélküli árat írják rá, így a fizetésnél meglepetés érheti az embert. Emellett kicsit nehézkes volt, mert a legtöbb terméket nagy kiszerelésben árulják, de nekünk nyilván nem volt szükségünk 12 zacskó tésztára, hogy egyszer megvacsorázhassunk.

A második napon már a közeli Waikiki strandon maradtunk. Krisz lejárta a talpát, (szó szerint mert mezítláb ment és a forró aszfalton hólyagosra égett a talpa) de sikerült jó áron bérelnie egy szörf deszkát a napra, igy a hullámok közé is vetette magát. Bár Hawaii a hatalmas hullámairól ismert szörfös körökben, ezen a strandon duci, lomha hullámok vonultak hosszan, amik kezdő szörfösöknek és longboardosoknak (hosszú deszka, amivel nem annyira trükközni, inkább hosszan siklani lehet) kiváló terep. Sokan voltak a vízben, de ennek ellenére nagyon kedvesek és barátságosak voltak az emberek, nem volt rivalizálás a hullámokért. Krisznek is sikerült több hullámot meglovagolnia, amit nagyon élvezett. Amikor pár óra után kijött a vízből elmentünk ebédelni. Ha már az USA-ban voltunk, úgy döntöttünk elmegyünk mekizni, ami sajnos nagy csalódás volt, az adagok nem voltak hatalmasak - mint amire számítottunk - és még a hamburgerek se voltak jók.

   

Ebéd után visszamentünk a strandra, de egy kicsit odébb, mint korábban. Itt már nem homokos talaj volt, hanem korallok. Egy ponton teknősök tűntek fel a vízben, egész közel a parthoz, úgyhogy mi is gyorsan bementünk a vízbe. Itt nagyon jól jöttek a vízi cipőink, mert a sekély vízben közel kerültünk az éles korallokokhoz, így jó volt, hogy a lábunkat le tudtuk rakni és ezzel stabilitást nyertünk. Bele tellett egy kis időbe, hogy megtaláljuk a teknőst, de miután megláttuk egészen közel tudtunk hozzá menni. Láthatóan nem zavarták őt az emberek, volt, hogy olyan közel úszott, hogy úgy kellett arrébb mennünk, nehogy nekünk menjen. Legalább negyedórán át követtük, ahogy a korallokon nővő algát ette, és bár szinte végig karnyújtásnyira volt tőlünk, nem simogattuk meg. Sajnos egy másik turista nem volt ennyire figyelmes és elkezdte simogatni a teknős páncélját, aki emiatt rögtön odébb is állt. Kifelé menet még találkoztunk egy másik, kisebb teknőssel, akit szintén követtünk egy pár percig, utána viszont úgy döntöttünk inkább kiúszunk, mert elég ijesztő volt ahogy a hullámok gyorsan sodortak minek oda-vissza miközben 20 centivel a hasunk alatt már a korallok voltak. Miután kimentünk, Krisztián még elment szörfözni egyet, amit nagyon élvezett.

Amikor hazaértünk egy gyors vacsora után összekészültünk, mert reggel ismét korán kellett kelnünk, hogy időben kiérjünk a reptérre.

A továbbutazás

Bár a szemmaszk és a füldugók rendkívül jól segítették az alvásunkat, a felkelésben hátráltattak minket, mivel átaludtuk az ébresztőnket. Krisz egy szűk órával ez ébresztő után ébredt fel és vette észre, hogy elaludtunk. Szerencsére terveztünk volna reggelizni a szálláson, így volt még 10 percünk elindulni. Gyorsan összekaptuk magunkat és kisiettünk a buszmegállóba, ahol nem jött a menetrend szerinti busz. Várnunk kellett fél órát, de utána elcsíptük a következő reptéri buszt. Ismét szerencsénk volt, mert elég időt hagytunk magunknak a kiérésre, és végül időben megérkeztünk a reptérre. Ezzel a felettébb stresszes reggellel a hátunk mögött várt még ránk egy baromi hosszú út Indonéziáig, ahol a következő 2,5 hónapot töltjük majd.

 

Disrupted Plans
Originally, we were supposed to spend a full month volunteering in Hawaii. However, due to the current political situation, tourists—especially Europeans—who plan to stay for more than a few days are being strictly monitored, so we had to completely change our plans. A few weeks before our arrival, we had to cancel our volunteering placement (fortunately, they were extremely understanding) and reschedule our flight from Hawaii to Indonesia much earlier. As a result, we ended up spending only two days in Honolulu. This meant that following our time in Peru, we had a long journey and only two days to rest before embarking on yet another very long and exhausting trip across numerous time zones. Unfortunately, this was the only affordable way to manage the changes.

Honolulu
The flight was long and tiring, but fortunately, everything went smoothly at the airport. We didn’t arouse any suspicion during the visa check, so we were allowed into the country.
Once we left the airport, we quickly discovered that the airport bus only accepted cash, and they couldn’t give change. Bori waited at the bus stop with the luggage while Krisz frantically tried to break our $20 bill, which we had brought from Hungary. After a long search, he managed to find a working vending machine and got change, so we could finally head to our accommodation.

One of the big advantages of travelling as a couple is that, in most places, a private room for two people costs nearly the same as two beds in a shared dormitory. This wasn’t the case in Hawaii, so for the first time during our travels, we had to sleep in bunk beds in a 10-person dorm. Of course, we’re both used to such conditions from our previous trips, but that’s exactly why we know that you usually can’t sleep well in these rooms. Luckily, this time it wasn’t like that—the room was spacious and airy, and although there were no curtains, we slept perfectly thanks to the very high-quality sleep masks we got for Christmas and a pair of earplugs. Well, Krisz slept like a log, but Bori’s body had a harder time adjusting to the big time difference.

Fortunately, our accommodation was only a 2–3 minute walk from Honolulu’s famous Waikiki Beach. On our first day, we went to a slightly further beach where seals sometimes come to rest. We didn’t meet any seals, but in the shallow water among the corals, we saw some interesting fish. After a bit of swimming, we went shopping so we could cook dinner for ourselves.

It was surprising how expensive food was, and the prices listed on products were all before tax, so you could easily get a surprise at the checkout. It was also a bit difficult because most items were sold in large quantities, but obviously, we didn’t need 12 packs of pasta just to cook one dinner.

On the second day, we stayed at the nearby Waikiki Beach. Krisz walked his feet off—literally, because he went barefoot and the hot asphalt gave him blisters—but he managed to rent a surfboard for the day at a good price and headed out into the waves. While Hawaii is famous among surfers for its huge waves, this beach had fat, slow waves that rolled in steadily, making it an excellent spot for beginner surfers and longboarders. There were lots of people in the water, but everyone was very kind and friendly, and there was no rivalry over the waves. Krisz managed to catch several waves, which he thoroughly enjoyed. After a few hours in the water, we went to get lunch. Since we were in the USA, we decided to go to McDonald’s, which unfortunately turned out to be a big disappointment—the portions weren’t big at all, and the burgers weren’t any good either.

After lunch, we went back to the beach, but a bit further along than earlier. Here, the ground wasn’t sandy but made of coral. At one point, turtles appeared in the water quite close to the shore, so we quickly went in as well. Our water shoes came in very handy here, as we were close to sharp corals in the shallow water, and it was good to be able to put our feet down and gain some stability. It took a bit of time to find the turtle, but once we found it, we could get really close. It was clearly not bothered by people—at one point, it swam so close we had to move aside to avoid it bumping into us. We followed it for at least 15 minutes as it fed on the algae growing on the coral, and although it was within arm’s reach the whole time, we didn’t touch it. Unfortunately, another tourist wasn’t so considerate and started petting the turtle’s shell, which made it immediately swim away. On our way out, we encountered another, smaller turtle, which we also followed for a few minutes, but then decided to swim back to shore because it was quite scary how quickly the waves pushed us around while the coral was just 20 centimetres below our bellies. After we got out, Krisz had another sick surf session.

When we got home, after a quick dinner, we packed up, as we had to wake up early again the next morning to get to the airport on time.

The Journey Continues
Although the sleep masks and earplugs were incredibly helpful for getting a good night’s rest, they made waking up harder, so we slept through our alarm. Krisz woke up about an hour after the alarm went off and realised we had overslept. Luckily, we had planned to have breakfast at the accommodation, so we still had 10 minutes to leave. We quickly gathered our things and rushed to the bus stop, where the scheduled bus didn’t show up. We had to wait half an hour, but then managed to catch the next airport bus. Once again, we were lucky—we had given ourselves plenty of time to get there, and in the end, we arrived at the airport on time. After this highly stressful morning, we still had a terribly long journey ahead of us to Indonesia, where we’ll be spending the next two and a half months.