336 órája úton - első bejelentkezés II On the road for 336 hours - first check-in

 Hosszú út

A kiutazás nagyjából olyan volt, mint vártuk: hosszú és fárasztó. A Kínába vezető 11 órás úton főleg filmeket néztük, a Great British Bake Off pedig rögtön előlépett az út szponzorának. Amikor megérkeztünk Guangzhou-ba viszonylag könnyen sikerül elintéznünk az ingyenes szállást, amit a légitársaság ajánl fel hosszú átszállásokkor. Bár sokat kellett várnunk, hogy elvigyenek minket a szállodába, maga a szállás fantasztikus volt. Soha nem találkoztunk még melegített ülőkés WC-vel, és még sosem aludtunk ilyen nagy és ilyen kényelmes ágyban. Furcsa volt a nomád utazásunkat egy ennyire luxus-érzetű helyen kezdeni. Már a szobánkban pihentünk amikor Bori rájött miért nem tudjuk se messengeren se emailben elérni a családunkat. A kínai cenzúra elért minket is, azért szerencsére a kínai tűzfal nem teljesen áthatolhatatlan és pár üzenet mégis eljutott hazáig. A szállodában mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, bár nehezen tudtunk kommunikálni úgy, hogy a fordító programjaink se működtek. A második 11 órás repülőút már nehezebben ment, de a lehetőségekhez képest jó hangulatban és nyugodtan telt az idő.

Amikor megérkeztünk Új-Zélandra, 20 fok és napsütés fogadott minket. 12 óra az eltolódás Magyarország és Új-Zéland között. A hosszú út és átszállás segített az időeltolódás megszokásában, mert viszonylag fokozatosan szoktattuk magunkat az átálláshoz. Jack és Ila már a reptéren vártak minket, hogy hazahozzanak. Náluk beköltöztünk a kis szekrénybe, ahol a következő hónapot töltjük majd.

Első benyomások

Bori sajnos a megérkezés másnapján rosszul lett, ezért a következő 3-4 napban pihennie kellett. Hamarosan Krisztián sem érezte túl jól magát, így váltottuk egymást a rosszullétben. Emiatt le kellett mondanunk pár túrát és meg kellett változtatnunk az eredeti terveinket. A lelassítás kényszere talán egy szükséges pihenőt hozott, ami lehetőséget adott arra, hogy ne próbáljunk mindent egyszerre megcsinálni. Próbáltuk elfogadni a szituációt és azt, hogy nem érdemes az elvárásainkat erőltetni.

Keveset, de láttunk a környékből és abból, hogyan élnek a helyiek. Jack és Ila egy Amerikai kisvárost idéző környéken élnek, ahol leginkább kertes házak vannak. Az utak nagyok, szélesek, mindenki autóval közlekedik. A kertek rendezettek, sok a focipálya, a lakóövezetekben nincsenek boltok, vagy kávézók. A boltok nagyok, raktárépületet idéző magas polcokok nagy kiszerelésű mindenfélét lehet kapni.

A helyiek nagyjából aktív életet élnek, túráznak, hiszen mi mást csinálnának, ha ilyen tájak veszik őket körül. Akikkel eddig találkoztunk mind hihetetlen kedvesek és közvetlenek voltak. 

Arthur's Pass

Nagyon hálásak voltunk, hogy meg tudtuk változtatni az eredeti hétvégi terveinket, és végül Iláék egy egyszerűbb és nyugisabb programot találtak ki. Így jutottunk el végül Arthur’s Pass-ra. Már az odavezető út is csodaszép volt: hegyek, folyók, legelők, és tehenek (Bori nagy örömére) vettek minket körül. Egy ismerős hétvégi kabinjában laktunk, hihetetlen kedves, nyugodt volt a hangulat. Mind le tudtunk lassulni, és élvezni azt, hogy csak vagyunk. A megérkezésünk után szombat délután a Devils Punchbowl vízeséshez mentünk kirándulni, ami az első találkozásunk volt az új-zélandi természettel. Egyszerű, kiépített túraútvonal volt ez, de csodaszép dolgokat láttunk. Este rövid csillagnézéssel töltöttük az időt: a kabinnál annyira kicsi volt a fényszennyezés, hogy a tejút is látszott. Az estét pedig társasjátékozással zártuk.

Vasárnap egy kevésbé kiépített, erdei túrára mentünk, ahol megfigyeltük a helyi madarakat. Láttunk örvös legyezőfarkat - angolul fantail (amik nagyon aranyosak és viccesen mutogatják farktollaikat), csengőmadarat, angolul bellbird, és a parkolóban a túra végén még kea madarat (ami az egyetlen alpesi papagáj) is sikerült látnunk.

 Christchurch

A következő pár napot újra pihenéssel töltöttük, hogy Krisztián is teljesen fel tudjon épülni. Szerdán végül bementünk a városba. Új-Zéland nagyon autóközpontú, járdák, és zebrák nem igazán léteznek, a biciklis közlekedés is nehézkes. Csak egy tömegközlekedési eszköz van, a busz, de ahhoz képest, hogy mire számítottunk, gyakran jártak. A városba menet nagyon kedves buszsofőrrel volt dolgunk, aki ingyen engedett minket utazni, mikor kiderült, hogy nincs elég pénzünk a jegyre. A városban nem igazán találkoztunk olyan dolgokkal, amit ne láttunk volna már máshol, de a hangulat a várost átszelő patak mellett kellemes volt.

Megnéztük a botanikus kertet, ahol a dália-park és az Új-Zélandi részleg különösen tetszett nekünk. Itt találkoztunk más őshonos madarakkal és sok-sok kacsával.

A mai napon pedig már a következő kalandra készülünk, ugyanis holnap indulunk az Abel Tasman Nemzeti Parkba, az oda vezető túra 5 napot és 4 éjszakát ölel fel.

A long journey

The journey was roughly what we expected: long and exhausting. On the 11-hour flight to China, we mostly watched movies, and The Great British Bake Off quickly became the sponsor of our trip. When we arrived in Guangzhou, we managed to arrange free accommodation offered by the airline during long layovers fairly easily. Although we had to wait for quite a while before they took us to the hotel, the place itself was fantastic. We had never encountered a heated toilet seat before, and we had never slept in such large and comfortable bed. It was strange to start our nomadic journey in such a luxurious-feeling place. We had already rested in our room when Bori realized why we couldn't reach our family either through Messenger or email. Chinese censorship had got to us, but fortunately, the firewall was not completely impenetrable, and a few messages managed to reach home. Everyone at the hotel was very kind and helpful, although we had difficulty communicating since our translation apps weren't working. The second 11-hour flight was a bit harder, but given the circumstances, time passed in good spirits and with a calm atmosphere.

First impressions

When we arrived in New Zealand, we were greeted by 20-degree weather and sunshine. There is a 12-hour time difference between Hungary and New Zealand. The long journey and layovers helped us adjust to the time difference. Jack and Ila were already waiting for us at the airport to take us home. At their home, we moved into the little wardrobe, where we'll stay for the next month.

Unfortunately, Bori fell ill the day after we arrived, so she had to rest for the next 3-4 days. Soon after, Krisz also started feeling unwell, so we took turns dealing with sickness. Because of this, we had to cancel a few tours and change our original plans. The forced slowdown brought a necessary break, giving us the opportunity to avoid trying to do everything at once. We tried to accept the situation and realized it wasn't worth forcing our expectations.

Arthur's Pass

We were very grateful that we could change our original weekend plans, and in the end, Ila and Jack came up with a simpler and calmer program. This is how we ended up in Arthur’s Pass. The journey there was already stunning: mountains, rivers, meadows, and cows (much to Bori's delight) surrounded us. We stayed in a friend's weekend cabin, and the atmosphere was very nice and calm. We all managed to slow down and enjoy just being. On Saturday afternoon, after we arrived, we went hiking to the Devil`s Punchbowl waterfall, our first encounter with New Zealand's nature. It was an easy, established hiking trail, but we saw incredibly beautiful things. In the evening, we spent some time stargazing: the light pollution was so minimal at the cabin that we could clearly see the Milky Way. We ended the day with some board games.

On Sunday, we went on a less established forest hike where we observed local birds. We saw fantails (which are very cute and amusing as they show off their tail feathers), bellbirds, and at the end of the hike, we even managed to see a kea (the only alpine parrot) bird in the parking lot.

Christchurch

The next few days were spent resting again so Krisz could fully recover. On Wednesday, we finally went into the city. New Zealand is very car-centric; sidewalks and crosswalks are not really a thing, and cycling is also quite difficult. There is only one form of public transport, the bus, but compared to what we expected, it ran

frequently. On our way to the city, we had a very kind bus driver who let us travel for free when we found out we didn't have enough money for the ticket. In the city, we didn't really encounter anything we hadn't seen before elsewhere, but the atmosphere next to the stream running through the city was pleasant.

We visited the botanical gardens, where we particularly enjoyed the Dahlia park and the New Zealand section. There, we encountered more native birds and many ducks.

Today, we're already preparing for the next adventure, as tomorrow we head to Abel Tasman National Park, with the journey taking 5 days and 4 nights.