Indonézia 4. rész - Moyo sziget | Indonesia part 4 - Moyo island

Megérkezés a Moyo szigetre

A Moyo sziget legkevésbé sem tartozik a turisták fő célpontjai közé, mi is egész véletlenül találtunk rá. A sziget nagy részét és az azt övező vizeket a 80-as években nevezték ki természetvédelmi területnek. Ennek köszönhetően rendkívül egészséges korallzátonyok vannak a sziget közelében, amik nagyon különleges búvárkodási lehetőségeket rejtenek magukban.

Lombokról először át kellett repülnünk Sumbawa fővárosába, ahol egy rövid taxi út után már a kikötőben voltunk. Innen minden nap délután 1 körül indult a komp a szigetre. A kompút 2,5 órás és kicsit se hasonlít arra, amire európai fejjel gondolnánk. Egy kb 50 fős hajó, aminek a gyomrába pakolják a szigetre szánt szállítmányok nagy részét. A szállítmány másik része, a mi esetünkben cementes zsákok, egy nagy kanapé és pár robogó, a fedélzet egyik felében utaznak. Az utasok a hajó másik felén földre terített szőnyegeken utaznak, néhányan ülve és sokan elfekve.

Moyo sziget kikötőjéből 5 perc sétára volt a szállásunk. A szobánk nagyon egyszerű volt és kicsi, a falak pedig bambusz fonatból voltak, úgyhogy a többi szobában lakók lélegzetét is hallani lehetett este. Mondjuk nem is a szobánkban terveztük tölteni az időnk nagy részét így ezek nem voltak igazán zavaróak (kivéve az este sokáig hangosan beszélő egy-két szomszédot, akik nem is vették jó néven amikor rájuk szóltunk). A többi vendég viszont nagyon kedves volt, ahogy a tulaj és az ott dolgozók is, így nagyon családias volt a hangulat, és többekkel is sikerült összebarátkoznunk. A szállásnak volt egy étterme kényelmes tágas étkező/pihenő területtel. Innen pár lépésre volt a nagy medence is, ami mögött pedig a tengert és a naplementét lehetett nézni minden nap. A tenger konkrétan 10 méterre volt a szállástól, igy gyakran lesétáltunk nyugizni, kagylót gyűjteni. A szabadidőnk nagy részét a medence körüli pihenő ágyakban töltöttük, bár a medencében nem fürödtünk olyan sokat, mert nagyon hideg volt a vize és egész nap árnyékban volt.

     

Víz alatti felfedezés

Az érkezést követő napunkon korán kellett kelnünk, mert reggelre programunk volt. A szállásunk egyben egy búvárközpont is volt, ahol különböző tanfolyamokat lehetett elvégezni. Mi komolyan el is gondolkodtunk a nyíltízi búvártanfolyamon (ami annyit jelent, hogy nem barlangokban vagy hajóroncsokban merülünk, hanem simán a tengerben), de nem tudtuk mennyire tartanánk ijesztőnek a búvárkodást. Szerencsére volt erre megoldás, így mielőtt belevágtunk volna a tanfolyamba részt vehettünk egy próba merülésen. Itt először elmagyarázták a legfontosabb dolgokat, például azt, hogyan kell használni a felszerelést, valamint a búvárkodás legfontosabb, minden körülmény között kötelezően betartandó aranyszabályát: tilos a levegőt bent tartani.

Ez rendkívül fontos, mert ha a víz mélyén a tartályból belélegzett levegőt bent tartjuk emelkedés közben, a csökkenő nyomástól kitágul a tüdőnkben a levegő és ez komoly problémákat okozhat a tüdőnkben. Ezért, még ha a legsúlyosabb vészhelyzet is áll fenn és esetleg levegő nélkül maradva kell gyorsan felúsznunk a felszínre, folyamatosan kell fújni kifelé a levegőt.

Az elméleti gyorstalpaló után felvettük a felszerelést és kipróbáltuk az alap dolgokat a medencében. Amikor már ezekkel is megvoltunk átsétáltunk a felszerelésünkkel a tengerbe. Borira és rám is jutott egy hivatásos búvár-mester, hogy segítsen és figyeljen ránk. Ez a merülés nem tartott nagyon sokáig, nagyjából fél órát, viszont mindketten teljesen elájultunk a gyönyörű látványtól. Egy eddig számunkra teljesen ismeretlen, új, varázslatos világ tárult elénk. A legkülönfélébb élénk színekben pompázó változatos méretű és formájú korall között színes halak százai úsztak mindenfelé. A külvilágról teljesen elfeledkezik az ember amikor ott van lent, csak korall erdők között sürgő-forgó tengeri élőlények miniatűr városa marad.

Kikandikál egy bohóchal

 

 

   

A víz alatt csend és nyugalom van. Az ember nem gondolja végig, hogy mi történik vele, vagy abba, hogy a víz alatt több méterre van, veszélyes is lehet az, amit csinál, vagy arra, hogy egy tartályból veszi a levegőt. A nagy békatalpakkal lassan úszik az ember, vagy csak halad az árral, a levegőt is folyamatosan, lassan kell venni. Az egész olyan, mint egy meditáció. A legérdekesebb pedig az, hogy a halak egyáltalán nem félnek az emberektől, mert nem tekintenek ránk veszélyforrásként. Így egész közel lehet menni hozzájuk és megfigyelni őket, mert egyáltalán nem zavartatják magukat.

Itt is pár bohóchal

 

Áskarák a homokban

 

Ostorhalak

 

   

Nehéz lenne elmondani mennyi mindent láttunk, plusz a neveiket se tudjuk a halaknak, de volt bohóchal, tűzhal, skorpióhal, teknős és még vízikígyó is. Miután kijöttünk a vízből egyikőnk se találta a szavakat. Nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy neki kezdjünk-e a tanfolyamnak.

Bori jelzi, hogy élvezi a merülést

 

 

Még egy bohóchal

  A következő másfél napunkat a tanfolyam online, elméleti részével töltöttük. Rengeteg mindent kellett megtanulnunk. Például azt, hogy a víz alatt minden egy harmaddal közelebbinek és egy negyeddel nagyobbnak tűnik, vagy hogy a vízben 4-szer gyorsabban halad a hang, emiatt nem igazán lehet megmondani merről is jön egy-egy hang. Ezen felül minden részletet meg kellett tanulnunk a búvárkodáshoz használt eszközökről, a tengerben ránk leselkedő veszélyekről, a lehetséges hibák és problémák elhárításáról, valamint a víz alatti kommunikációról.

Amikor végeztünk az anyaggal és a vizsgán is átmentünk, kezdődhetett a medencés gyakorlat. Számtalan gyakorlatot kellett elvégeznünk, amik felkészítenek minket szinte minden eshetőségre búvárkodás közben. Ilyenek például a maszk levétele és visszavétele víz alatt, másik búvár tartalék lélegzőjének használata, a nehezékeink le- és visszavétele, de még a teljes mellény és palack levétele, ellenőrzése és visszavétele is a demonstrálandó készségek közé tartozott. Sok időt töltöttünk a hideg vízben, a végére már mind nagyon reszkettünk, de inkább kitartottunk a végéig. Ezt amúgy a tengerben nem szabad, ha nagyon fázol, akkor abba kell hagyni a merülést - mert romlik az ítélőképesség és a koncentráció - de itt a medencében még nem voltunk túl nagy veszélyeknek kitéve. A medencés gyakorlás után még egyszer megismételtünk minden gyakorlatot a tengerben is. Majd a végén következett egy rendes merülés, ahol már csak egy-két feladat volt, inkább azt figyelték, hogy mennyire vagyunk magabiztosak a vízben. Amikor hazaértük az utolsó óránkról, meg is kaptuk a kitöltött papírjainkat, hogy mostantól nyíltvízi búvárok vagyunk és 18 méterig merülhetünk.

Sikeres búvárvizsga ünneplése

Még maradunk

Azért nem ment ennyire gördülékenyen az egész tanfolyam. Bori egy kicsit lebetegedett félúton. Egyáltalán nem volt komoly a baj, de az orra azért rendszeresen bedugult, így viszont nem tudta a nyomást kiegyenlíteni a fülében merülés közben, úgyhogy kellett pár nap szünetet tartanunk. Az utolsó merülésünk így már pont az ottlétünk legutolsó napjára esett, ami aggasztott minket, mert féltünk, hogy akkor is baj lesz a fülével. Úgy döntöttünk hát, hogy átszervezzük a következő programjainkat és 3 nappal tovább maradunk ezen a szálláson. Ez nem csak azért volt jó, mert több időnk maradt a tanfolyam befejezésére, hanem amúgy is nagyon jól éreztük magunkat a szigeten. Ezzel a hosszabbítással még lett volna lehetőségünk az utolsó napunkon kétszer merülni. De ha lúd, legyen kövér alapon, újabb szervezkedésbe kezdtünk, és további három nappal meghosszabbítottuk az ottlétünket. A tanfolyam drága volt, butaság lett volna kifizetni, ha nem búvárkodunk utána amennyit csak tudunk Moyon. Mert itt nem elég, hogy különlegesen egészséges a korallzátony (amit több tapasztalt búvár is megerősített nekünk még korábban), kevés búvár/turista van, de ráadásul kifejezetten olcsó is a búvárkodás más helyekhez képest.

    

Végül háromszor mentünk el napi kettőt búvárkodni, különböző korallzátonyokhoz. Bár mindkettőnknek az első merülés maradt a legszebb (azért ebben valószínűleg nagyban közrejátszott az újdonság varázsa) a többi merülési helyszín is káprázatos volt. Egyszerűen nem tudjuk szavakba önteni, mennyire elképesztően fantasztikus élmény volt látni azt a képet, ami minden merülésnél elénk tárult. Az eddig felsorolt állatokon kívül láttunk cápát, tonhalat, homárt, kőhalat, sáskarákot, tintahalat (nem tintahal, hanem cuttlefish csak nincs is magyar neve), és hatalmas rajokban úszó különféle színes halakat. Szerencsére, ha már leírni nem tudjuk milyen volt, Krisz nagyon buzgón videózott a búvárkodások során (bár a rengeteg órányi színszerkesztések után is max 60 százalékban adja át mennyire szép és színes volt minden) . Annyira élveztük az egészet, hogy elhatároztunk, hogy az Indonéziai - egyben az egész világjáró - utazásunkat is búvárkodással fogjuk majd lezárni.

Óriáskagyló

 

Kék-pettyes rája

   

A merülések reggel 8-kor indultak és dél körülre már vissza is értünk. A délutánokat főleg pihenéssel töltöttük. Kártyáztunk, medencéztünk, sétáltunk a strandon, kagylót gyűjtöttünk, néztük a kertbe belógó majmokat, vagy csak pihentünk az árnyékban. Kriszre néha rájött a kilométer hiány, ilyenkor elment maszkkal és pipával vizslatni víz alatti világot. Egyik nap pedig elsétált az egy órára lévő gyönyörű vízeséshez, ahol hatalmas cseppkövek lógtak le a vízesésből, alatta pedig nagy medencéket formáltak a vízből kiváló ásványok.

   

Két hosszabbítás után már nem volt lehetőségünk tovább maradni a szigeten, pedig eddigre már az ott dolgozókat is nagyon megkedveltük. Még Evertet is, aki a holland vidéki stílusával eleinte ijesztőnek tűnk Borinak - bár Krisztián állította, hogy ez csak az ottani virtus és nem kell tőle tartani. Búcsút vettünk a többi lakótól is, akikkel a búvárkodások során összebarátkoztunk, és elhatároztuk, hogy visszatérünk még.

A komp reggel 7-kor indult és bár nagyon reméltük, hogy látunk delfineket (pár lakótársunk látott egy nagy csapatot a kompról pár nappal korábban), de nem volt ekkora szerencsénk. Amikor megérkeztünk Sumbawa Besarba, becsekkoltunk a szállásunkra. Kénytelenek voltunk itt aludni egyet, mert következő nap kora reggel repültünk tovább Jáva szigetére. A szállás elég lerobbant és koszos is volt, úgyhogy a napot egy kedves kávézóban töltöttük, és csak aludni mentünk vissza. Még egyszer utoljára lemértük a táskáinkat, hogy beleférnek-e a repülőre felvihető csomag kereteibe és átnéztük a következő napi utazás részleteit.

 

Arrival on Moyo Island

Moyo Island is by no means among the main tourist destinations – we stumbled upon it quite by accident. Most of the island and its surrounding waters were designated as a nature reserve in the 1980s. Thanks to this, there are exceptionally healthy coral reefs near the island, offering truly unique diving opportunities.

From Lombok, we first had to fly to the capital of Sumbawa, where after a short taxi ride we arrived at the harbour. From here, a ferry departs for the island every day around 1 p.m. The ferry ride takes 2.5 hours and bears little resemblance to what one might imagine with a European mindset. It’s a boat that fits about 50 people, with most of the island-bound cargo loaded into its hold. The rest of the shipment – in our case, bags of cement, a large sofa, and a few scooters – travelled on one side of the deck. The passengers stayed on the other side, lying or sitting on mats spread out on the floor.

Our accommodation was a five-minute walk from Moyo Island’s harbour. Our room was very simple and small, with bamboo-woven walls, so at night we could even hear the breathing of guests in the other rooms. That said, we hadn’t planned to spend most of our time in the room, so these things weren’t particularly bothersome (except for one or two neighbours who spoke loudly late into the night and didn’t appreciate being asked to quiet down). However, the other guests were very kind, as were the owner and staff, creating a very homely atmosphere – we became friends with several of them. The accommodation had a restaurant with a spacious and comfortable dining/lounge area. Just a few steps away was a large pool, behind which the sea and sunsets could be enjoyed each day. The sea was literally ten metres from the accommodation, so we often strolled down to relax or collect seashells. We spent most of our free time on the loungers around the pool, though we didn’t swim much in the pool itself as the water was very cold and in the shade all day.

Underwater Exploration

The day after our arrival, we had to get up early because we had a programme in the morning. Our accommodation also functioned as a diving centre offering various courses. We seriously considered doing the open water diving course (meaning you dive in the open sea, not in caves or shipwrecks), but we weren’t sure whether we would find diving scary. Fortunately, there was a solution: before committing to the course, we could do a trial dive. First, they explained the most important things, such as how to use the equipment and the golden rule of diving that must always be followed under all circumstances: never hold your breath.

This is extremely important because if you hold the air inhaled from the tank while ascending, the decreasing pressure causes the air to expand in your lungs, which can result in serious damage. So even in the worst emergency, if you have to ascend quickly without air, you must exhale continuously.

After the quick theoretical briefing, we put on the gear and practised the basics in the pool. Once we were done with that, we walked into the sea with our equipment. Both Bori and I were assigned a professional dive master to assist and watch over us. This dive didn’t last very long – about half an hour – but we were both completely amazed by the stunning sights. A previously unknown, new, magical world unfolded before us. Amongst corals of every shape, size and vivid colour, hundreds of colourful fish swam all around us. You completely forget the outside world when you're down there – all that remains is a miniature city of bustling marine creatures in coral forests.

Underwater, there is silence and peace. You don’t consciously think about what’s happening to you, the fact that you’re several metres underwater, that what you're doing could be dangerous, or that you’re breathing through a tank. You swim slowly with the large fins, or simply drift with the current, breathing in and out slowly and continuously. The whole thing feels like a meditation. The most fascinating part is that the fish are not at all afraid of humans – they don’t see us as a threat. So you can get very close to them and observe them, as they are completely unbothered.

It would be hard to list everything we saw – not to mention we don’t know the names of most of the fish – but there were clownfish, lionfish, scorpionfish, a turtle, and even a sea snake. Once we got out of the water, neither of us could find the words. We didn’t have to think long about whether to begin the course.

We spent the next one and a half days completing the online theoretical part of the course. We had to learn a lot. For instance, underwater everything appears one-third closer and one-quarter larger, and sound travels four times faster in water, so it’s difficult to tell where a sound is coming from. We also had to learn every detail about the diving equipment, the dangers that may await in the sea, how to prevent or deal with potential problems and errors, and how to communicate underwater.

Once we had finished the material and passed the exam, we could begin the pool practice. We had to perform countless exercises to prepare us for nearly every possible situation while diving. These included removing and replacing the mask underwater, using another diver’s spare regulator, removing and replacing our weights, and even taking off, inspecting, and putting back on the entire vest and tank. We spent a lot of time in the cold water and by the end we were all shivering, but we decided to persevere. In the sea, this wouldn’t be allowed – if you get too cold, you must stop the dive, as it affects your judgement and concentration – but in the pool we weren’t exposed to any major danger. After the pool session, we repeated all the exercises in the sea. Finally, we completed a proper dive, where we only had to do one or two tasks, and the focus was on assessing how confident we were in the water. When we returned from our last session, we received our completed documents stating that we were now open water divers and could dive to a depth of 18 metres.

Staying a Bit Longer

Not everything went smoothly during the course. Bori got a little sick halfway through. It wasn’t serious, but her nose kept getting blocked, so she couldn’t equalise the pressure in her ears while diving. We had to take a few days off. As a result, our final dive fell on the very last day of our stay, which worried us because we were afraid she might still have ear issues. So we decided to reschedule our upcoming plans and stay at this accommodation for three more days. This not only gave us more time to finish the course but also meant we could enjoy our time on the island even more. With this extension, we had the opportunity to do two dives on our last day. But since we figured we might as well go all in, we rearranged things again and extended our stay by another three days. The course had been expensive, and it would have been a waste to pay for it without diving as much as possible afterwards. Here on Moyo, not only are the coral reefs extraordinarily healthy (as several experienced divers had already told us), and there are few divers or tourists, but diving is also particularly cheap compared to other places.

In the end, we went diving twice a day on three separate days, each time at different coral reefs. While for both of us the first dive remained the most beautiful (probably largely due to the novelty of the experience), the other dive sites were also breathtaking. Words cannot describe how incredibly fantastic it was to witness the scenes that unfolded before us on each dive. In addition to the animals already mentioned, we also saw a shark, tuna, lobster, stonefish, mantis shrimp, cuttlefish (which doesn’t even have a proper Hungarian name), and various colourful fish swimming in huge schools. Fortunately, even if we can’t quite describe how it was, Krisz was very enthusiastic about filming during the dives (though even after hours of colour editing, the footage still only captures about 60 percent of how vibrant and beautiful everything was). We enjoyed it so much that we decided we would end both our Indonesian and global journey with more diving.

The dives started at 8 a.m., and we were back by around noon. We spent the afternoons mainly resting. We played cards, swam in the pool, walked on the beach, collected shells, watched the monkeys hanging into the garden, or simply relaxed in the shade. Krisz sometimes missed hiking, so he would go snorkelling with a mask and snorkel to explore the underwater world. One day, he even walked to a beautiful waterfall an hour away, where massive stalactites hung from the falls and large pools were formed by minerals precipitating from the water.

After two extensions, we had no more opportunity to stay longer on the island – though by then we had grown really fond of the staff. Even Evert, whose rural Dutch manner initially seemed intimidating to Bori – though Krisztián insisted it was just the local spirit and nothing to worry about. We also said goodbye to the other guests with whom we had become friends during the dives, and we decided we would definitely return someday.

The ferry left at 7 a.m., and although we were really hoping to see dolphins (some of our fellow guests had seen a large pod from the ferry a few days earlier), we weren’t so lucky. Once we arrived in Sumbawa Besar, we checked into our accommodation. We had to sleep there for one night, as our flight to Java left early the next morning. The place was rather rundown and dirty, so we spent the day in a nice café and only returned to sleep. One last time, we weighed our bags to make sure they would meet the carry-on luggage limits for the flight, and we went through the details of our journey for the following day.