Costa Rica 5. rész - Uvita 2.0 | Costa Rica part 5

A szállás

A Pavonesi szörnyű önkénteskedésünk után egy kis nyugalomra és pihenésre volt szükségünk. Próbáltunk úgy szállást keresni a fennmaradó bő egy hetünkre, hogy az San José felé útba essen mert majd onnan indul a repülőnk Peruba. Találtunk is egy nagyon kedvesnek kinéző szállást Uvitában, ahol Pavones előtt is voltunk.

Bár a fotók, leírások és értékelések alapján nagyon szimpatikusnak tűnt a lefoglalt szállásunk, nem tudtuk pontosan, mire számítsunk. A fogadtatás nagyon kedves volt, és bár sötét volt már mire odaértünk, igy is fantasztikusnak tűnt a szállás. Nagyon szép, letisztult, fából készült, két szintes épület hatalmas nyílt terekkel. Három oldaláról természet vette körül, az egyik oldalon pedig egy kert volt, nagy fákkal és bambuszokkal, amik boltívként hajoltak össze, volt egy kis tavacska és pár kis ösvény. Az egészet úgy tervezték, hogy beleolvadjon a környezetbe és az épületben is úgy érezd magad, mintha az erdőben lennél. Ehhez társult hozzá a nyugodt hangulat, és az is, hogy este 10-től reggel 6-ig csendes órák voltak. Tényleg a nyugalom kicsi szigete volt ez a hostel, pont amire szükségünk volt.

A szobák a második szinten félig nyitottak voltak, csak függönnyel lehetett bezárni őket. Ez is hozzájárult a természetközeli és a nyitott barátságos hangulathoz. A mi szobánk egyik oldala például csak egy korlát volt, ami mögött gyönyörű fák álltak, igy amikor reggel felkeltünk, rögtön a természet vett minket körül. Néha persze a természet a szobánkba is egészen beköltözött. Gekkókkal minden este találkoztunk, ahogy rovarokat ettek és rohangáltak a falon (ha gekkót találsz a szobádban az egyébként szerencsét hoz, meg hát amúgy is nagyon aranyosak), egyik este pedig egy hatalmas botsáska is bejött hozzánk és a plafonon hesszelt.

Emellett az ajtónk az emeleti tágas belső teraszra nyílt, ahonnan elképesztően szép volt a kilátás. Az erdő, a kis tó, mögöttük pedig az óceán különleges látványt nyújtott.

Pihenő idő

Mivel főleg pihenni akartunk, nem is szerveztünk programokat magunknak. Rengeteg időt töltöttünk a szálláson, a függőágyakban olvastunk, finomakat főztünk, gyümölcsöket ettünk, pihentünk, beszélgettünk, barátkoztunk. A tulajoknak három cicája is volt, akik ki-be járkáltak a szobákból, és az egyikük - aki egyébként nem nagyon barátkozott senkivel - egyszer beleugrott Bori ölébe, miközben a függőágyban olvasott. Mondani se kell, nagy élmény volt.

A húsvéti hévége alkalmából a szállás tulajai (egy nagyon kedves német család) megtartották az éves húsvéti tojásfestő zsúrt. Rengeteg festéket és kifújt tojást készítettek elő, hogy a vendégek, az önkéntesek, és az ott dolgozók gyerekei festhessenek. A tojásokból pedig tojásrántotta és palacsinta készült mindenki nagy örömére. Nagyon kedves élmény volt ahogy a pár gyerek és sok fiatal felnőtt közösen festegették a tojásokat. Itt ismerkedtünk össze két nagyon kedves lánnyal, akikkel a későbbiekben is lógtunk közösen. Emellett összebarátkoztunk két ott dolgozó kislányával, akikkel a többi napon is sokat játszottunk. Főleg bújócskáztunk, de volt, hogy együtt rajzoltunk vagy kifestőztünk, néha pedig csak spanyolul beszélgettünk, kézzel-lábbal, ahogy éppen sikerült. A kifestőzés főleg Borinak nagy élmény volt, aki elhatározta, hogy a legközelebbi nyugis helyen venni szeretne színezőt, hogy csinálhasson valami kreatív, kikapcsoló dolgot. Húsvét hétfő reggelén pedig még a húsvéti nyuszi is meglátogatott minket és Borinak meg kellett keresnie a csokikákat, amiket elrejtett a hostelben.

Uvita újrafelfedezése

A szállásunktól 5 percre volt a nagy vízesés, ahol korábban már csúszdáztunk, úgyhogy oda visszamentünk még kétszer fürdeni az új barátainkkal, akiket a hostelben ismertünk meg. Egyszer elmentünk szörfözni is és megállapítottuk, hogy valószínűleg múlt alkalommal sem a körülmények voltak rosszak, hanem ez a strand nem túl jó ehhez a sporthoz. Azért próbálkoztunk, Krisztiánt nagyon frusztrálták a rossz hullámok, Bori viszont élvezte mert sikerült kétszer is teljesen felállnia a deszkán. Már épp indultunk volna haza amikor Krisztián megtalálta a bőgőmajmokat, akiket nem sokkal korábban hallottunk. A deszkát a strandon hagytuk és odasiettünk a majmokhoz.

A 10-15 fős csoportban volt két egész picike majom is, akik, amikor nem éppen az anyjukon csüngtek, akkor a fák ágai között fogócskáztak. A felnőttek vagy pihentek, vagy leveleket és kicsi terméseket ettek. Vagy fél órán át néztük a majmokat és fotóztuk, videóztuk őket. Majd visszamentünk a deszkáért mert azt óradíjasan béreltük.

A strandon még összeszedtünk egy kókuszdiót is, aminek a külső héját még hazafelé menet egy hídpillérből kiálló vasrúd segítségével Krisztián megpróbálta lehántani. Nem volt ez egyszerű feladat és a küszködést látva egy helyi bácsi, aki épp arra biciklizett lepattant a bringájáról, kikapta Krisz kezéből a kókuszt és gyorsan meghámozta nekünk. Azzal a lendülettel fel is törte a kókuszt így gyorsan kiittuk belőle a kókuszvizet. A belsejét később otthon szedtük ki és ettük meg (nagyon finom volt).

A hostelben volt egy kis füzet tele ötletekkel, hogy miket lehet csinálni a környéken. Az utolsó napokban felkerekedtünk és elsétáltunk egy fürdőhelyhez a közeli folyónál. Az odaút egy kicsi bambuszerdőn keresztül vezetett és izgalmas volt, mert az esős évszak már elkezdődött, így az utat egy szakaszon elárasztotta a folyó, és azon kellett átkelnünk. Az út közben mindenféle madár mellett egy Taira nevű nagy menyétfélét is láttunk.

A fürdőhelyen nem voltak sokan, ami nagyon jó volt. Ezen a részen a folyóban sok szikla volt, amik kis medencéket képeztek egy pár méterrel lejjebb pedig lapos sziklákon és azok közötti vájatokban folyt a víz. Az egyik ilyen vájatban pedig vízi csúszdához hasonlóan lehetett lesodródni az áramlattal. Itt csatlakozott be egy kisebb mellékfolyó is, amin egy picit felsétálva egy eldugott, gyönyörű vízesésbe botlottunk. A víz nagyjából 10 méter magasról zubogott le egy sziklafalon egy kis tóba. A sziklafal függőleges felülete olyan hatást keltett, mintha egy piramis oldalán csobogna le a víz. Az egész úgy nézett ki, mintha a mesebeli El Dorado bejáratát találtuk volna meg. Annyira szép volt ez a hely, hogy az utolsó napunkat is itt töltöttük el – piknikeztünk, beszélgettünk, Bori pedig ráfeküdt a nagy kövekre, amiket felmelegített a nap, és ott sütkérezett, mint egy gyík.

Utolsó nap összepakoltunk és (konkrétan) könnyes búcsút vettünk a kislányoktól, akiknek fonott karkötőt adtunk ajándékba, és megköszöntük nekik, hogy játszottak velünk az elmúlt napokban. A tulajoktól és elköszöntünk, és abban maradtunk, hogy majd egyszer még visszajövünk hosszabb időre önkénteskedni és lakni erre a helyre, mert annyira jól éreztük magunkat.

A Costa Ricai kalandunkból már csak a reptérre utazás maradt, irány Peru!

The accommodation
Following our terrible volunteering experience in Pavones, we needed some peace and rest. We tried to find accommodation for our remaining little over a week that would be on the way to San José, as our flight to Peru would depart from there. We found a place in Uvita that looked very nice, where we had stayed before Pavones.

Although the photos, descriptions, and reviews made our booked accommodation look very appealing, we didn’t quite know what to expect. The welcome was very warm, and even though it was already dark by the time we arrived, the place seemed fantastic. It was a very beautiful, clean, two-story wooden building with large open spaces. It was surrounded by nature on three sides, and on one side there was a garden with big trees and bamboo arching overhead, a small pond, and a few little paths. The whole place was designed to blend into the environment, and even inside the building, you felt like you were in the forest. This was complemented by the peaceful atmosphere and the rule of quiet hours from 10 p.m. to 6 a.m. It really was a little island of tranquillity—exactly what we needed.

The rooms on the second floor were partially open and could only be closed off with a curtain. This also contributed to the nature-connected, open, and friendly atmosphere. One side of our room, for instance, was only a railing, beyond which stood beautiful trees, so when we woke up in the morning, we were immediately surrounded by nature. Sometimes, nature moved right into our room. We saw geckos every night, eating insects and running on the walls (if you find a gecko in your room, it’s considered good luck—and anyway, they’re very cute), and one evening a huge stick insect came in and chilled on the ceiling.

In addition, our door opened onto the spacious upstairs terrace, which offered an incredibly beautiful view. The forest, the little pond, and the ocean beyond created a unique scene.

Resting time
Since we mainly wanted to rest, we didn’t plan any activities for ourselves. We spent a lot of time at the accommodation, reading in hammocks, cooking delicious meals, eating fruit, relaxing, talking, and making friends. The owners had three cats who roamed in and out of the rooms, and one of them, who usually didn’t befriend anyone, once jumped into Bori’s lap while she was reading in the hammock. Needless to say, it was a memorable experience.

For the Easter weekend, the hostel owners (a very kind German family) hosted their annual Easter egg painting party. They prepared lots of paint and hollow eggs for the guests, volunteers, and the children of the workers to paint. The eggs later became scrambled eggs and pancakes, to everyone’s delight. It was a very sweet experience to see a few kids and many young adults painting the eggs together. That’s where we met two very nice girls with whom we later spent more time hanging out. We also became friends with the two daughters of some of the workers, and played with them a lot over the next few days. Mostly we played hide and seek, but we also drew together or colored, and sometimes we just talked in Spanish—with hands and feet, as best we could. The colouring was especially fun for Bori, who decided she wanted to buy a colouring book the next time we’re in a chill place so she could do something creative and relaxing. On Easter Monday morning, the Easter Bunny even visited us, and Bori had to search for chocolates hidden around the hostel.

Rediscovering Uvita
Just five minutes from our accommodation was the big waterfall where we had slid down the rocks before, so we went back there twice more to swim with our new friends from the hostel. One time we also went surfing and concluded that the last time it probably wasn’t the conditions that were bad—this beach just isn’t great for surfing. We still gave it a try; Krisztián got very frustrated by the poor waves, while Bori enjoyed it since she managed to stand fully on the board twice.

We were just about to head home when Krisztián found the howler monkeys we had heard not long before. We left the board on the beach and rushed over to the monkeys.

There were about 10–15 of them, including two tiny babies who, when not clinging to their mothers, played tag among the tree branches. The adults were either resting or eating leaves and small fruits. We watched and photographed them for about half an hour. Then we went back for the surfboard since it was rented by the hour. On the beach, we also picked up a coconut, and on the way home, Krisztián tried to peel off its outer shell using a metal rod sticking out of a bridge pillar. It wasn’t an easy task, and seeing his struggle, a local old man riding by on a bike jumped off, grabbed the coconut from Krisz, quickly peeled it for us, and then cracked it open in one go—so we drank the coconut water right then and there. We ate the inside later at home (it was delicious).

The hostel had a little booklet full of ideas for things to do in the area. In our last few days, we set out to visit a bathing spot by a nearby river. The path led through a small bamboo forest and was quite exciting because the rainy season had already begun, so part of the road was flooded by the river, and we had to cross it. Along the way, besides various birds, we also saw a large weasel-like animal called a Tayra.
There weren’t many people at the bathing spot, which was great. In this area, the river flowed over many rocks that formed little pools, and a few meters down, it continued over flat rocks and narrow channels. In one of these channels, you could drift down like on a natural water slide. A smaller tributary also joined here, and walking a bit up along it, we stumbled upon a hidden, beautiful waterfall. The water cascaded down about 10 meters from a cliff into a small pool. The vertical rock wall made it feel like water was flowing down the side of a pyramid. The whole place looked like we had found the entrance to a mythical El Dorado. It was so beautiful that we spent our last day there—picnicking, talking, and Bori lay down on the sun-warmed big rocks, basking like a lizard.

On the last day, we packed up and said (literally) a tearful goodbye to the little girls, to whom we gave braided bracelets as a gift and thanked them for playing with us over the past days. We also said goodbye to the owners and agreed that one day we’ll come back to volunteer and live here longer, because we had such a wonderful time.

All that remained of our Costa Rican adventure was the trip to the airport—next stop, Peru!