Costa Ricai 1. rész - Guápiles ll Costa Rica pt. 1 - Guápiles

Az első napok Costa Ricában - Guápiles

Amikor megérkeztünk San Joséba, gyorsan elintéztünk pár dolgot aztán elmentünk a buszpályaudvarhoz, ahonnan Guápiles felé mentek a buszok. A pályaudvar bejáratánál pár taxisofőr elmagyarázta nekünk, hogy lekéstük az utolsó busz Guápilesbe, úgyhogy vagy holnap reggel kell mennünk, vagy elvisznek ők minket. Mi rögtön gyanítottuk, hogy átverés lehet a dolog, így Anna megpróbált bejutni, hogy jegyet vegyen a holnapi buszunkra. A biztonsági őr szólt, hogy már zárva a jegypénztár és becsukta a rácsot, mi pedig kezdtük elhinni, hogy tényleg lekéstük az utolsó buszt. Hosszas tanakodás után már elkezdtük megszervezni az esti szállásunkat San Joséba és a taxi utunkat oda. Ekkor viszont feltűnt, hogy emberek azért mennek még be a pályaudvarra. Mi is fogtuk magunkat és bementünk, nem álltunk szóba az eddigi tanácsadóinkkal. Beérve hamar kiderült, hogy van még pár busz, az egyik pont indul is de az buszsofőr azt mondta, azt már nem érjük el, mert még jegyet is kell vennünk. Gyorsan elmentünk a jegyirodához, majd visszafutottunk a buszhoz. A sofőr ujja már rajta volt az ajtócsukó gombon amikor Krisz elkezdte lóbálni a jegyeinket. A sofőr nagy sóhajtva leszállt, hogy kinyissa nekünk a busz csomagtartóját. Elértük a buszt! A buszon még támadt némi zavar, hogy mennyi idő az út Guápilesbe, különböző források a 40 perc és a 2 és fél óra között mindent állítottak. Végül másfél órával később megérkeztünk a pályaudvarra, ahol összeszedett és hazavitt minket a szállásadónk. A szobánk egy garázsból lett kialakítva, volt benne két ágy, és egy egyszerű, hideg vizes fürdőszoba.

Amikor reggel felébredtünk végre napfényben is megnézhettük a virágzó kertet. Hatalmas volt a kert és tele volt szebbnél szebb növényekkel. Egymást váltották a trópusi gyümölcsök, (mint pl. a guava, guanabana, papaya, ananász, banán, kakaó), a színes virágok, és az otthon drágán árult házinövények (alocasia, elefántfül, croton, anyósnyelv, dracaena) különböző színű változatai. Mindenfelé különleges madarak repkedtek, és levélvágó hangyák százai vonultak hosszú sorban levélvitorláikat cipelve. A számtalan érdekes növény és madár között azt se tudtuk merre kapjuk a fejünket. A konyhából rendszeresen láttunk kolibrit, pirosfarcsíkú tangarát, tukánt, és még sok-sok egyéb madarat, aminek nem tudjuk a nevét.

Közben a szállásadónk, Jorge felajánlotta, hogy bevisz minket a városba bevásárolni, mert úgyis dolga volt arra. Ez nagy segítség volt mert mi Guápiles kisváros agglomerációjában laktunk, ahol bolt nem volt. A boltba és visszamenet rengeteget mesélt nekünk a helyi élővilágról és a közeli érdekes látnivalókról. Hazaúton észrevett két lajhárt egy fán az út mellett és lehúzódott, hogy kiszállhassunk és alaposan szemügyre vehessük az állatokat. Miközben a lassan vakaródzó lajhárokat bámultuk egyszer csak egy iguana bújt elő egy ág takarásából. Mikor hazaértünk elhatároztuk, hogy nem mozdulunk a távcsövünk nélkül, mert lépten nyomon van valami érdekesség. A nap hátralévő részét a bádogtetős, fából épített kültéri étkezőnkben töltöttük, ahol 5-10 percenként kiáltott fel valamelyikünk hogy Úristen ezt nézzétek! Hozd a távcsövet!

Már az első napunk nagyon különleges volt, nem csak állat szempontból, de érzetre is, főleg Borinak és Annának, akik még sosem voltak ilyen dzsungelközelben. Nagyon nedves, nyirkos minden, nem száradnak meg a ruhák, mindig valamilyen formában folyt rólunk a víz.

Következő nap délelőtt Jorge elvitt minket egy közeli vízeséshez. Útközben elmagyarázta, hogy ebben a térségben nincsenek évszakok, egész évben 30 fok van napi egy esővel és nagyon magas páratartalommal. Miután lerakott minket kocsival egy nagyjából félórás séta vezetett a vízeséshez egy gyönyörű ösvényen keresztül. Itt is annyi érdekes látnivaló volt, hogy bő egy óra alatt tettük meg az utat. Több függőhíd is volt az ösvényen, amiken át kellet kelni. Anna leküldött minket a hídról és a közepén ugrálva lengette azt - amivel a frászt hozta Borira. Mire a vízeséshez értünk már nagyon vágytunk rá, hogy a 30 fokos, 70%-os párataralomban sétálás után lehűtsük magunkat a vízesés alatti tóban. A tó mellett egy parkőr állt, aki elmondta hova tudunk leülni, ezenkívül az odalátogatókkal beszélgetett és a tóban élő halakat etette kenyérrel. Ettől a halak annyira hozzászoktak az emberekhez, hagy amikor beleléptünk a vízbe konkrétan a lábaink között úszkáltak. A víz viszonylag hideg volt, hatalmas kövekkel az alján és erős sodrással, úgyhogy elég nehéz volt belemászni és nem is mentünk mélyre. Később ahogy a tó mellett pihentünk a fejünk felett repkedő tukánokat és más madarakat bámultuk.

A visszaúton is sokszor megálltunk nézelődni és még két nagy arapapagájt, és denevéreket is láttunk. A parkolónál ettünk egy-egy tacot ami jól megszórtak reszelt káposztával aminek mindannyian nagyon örültünk. Közben Jorge is megérkezett, hogy hazavigyen minket, de előtte még a segítségével leszedtünk pár friss kókuszt egy pálmafáról. Hazafelé megint sokat mesélt nekünk Costa Rica élővilágáról és nemzeti parkjairól. Azt mesélte, hogy egyszer beszökött egy nemzeti parkba, mert nem akarta kifizeti a belépti díjat, és miután átmászott a kerítésen egyszer csak egy pumával találta szembe magát, úgyhogy gyorsan kereket oldott. Hazafelé megint félrehúzódott, hogy megnézhessünk pár érdekes madárfészket, amik hatalmas, vízzel teli zsákhoz hasonlóan lógnak a fákról. A madarak egyébként a kígyók ellen védekeznek, ezért epítenek ilyen fészkeket, és közel egymáshoz, kis kolóniákban élnek, hogy megvédjék egymást a különböző ragadozóktól.

Hazaérve megmutatta hogyan kell kinyitni a kókuszt majd megkínált minket pár gyümölccsel a kertből. Kipróbáltuk a kakaót is, aminek nagy kemény magjain vastag fehér nyálkás réteg van, ezt lehet elszopogatni. Nagyon érdekes savanykásan édes íze van. Aztán hozott nekünk manzana rosa-t is ami egy rózsa virág ízű gyümölcs. Vacsora után desszertnek felvágtuk a korábban vásárolt mangónkat és érett ananászunkat is.

Az utolsó napunkat Guápilesben nagyjából nyugalmasan töltöttük. Azért a pakolás előtt még belefért, hogy elsétáljunk a közeli folyóhoz. Az utcánk végén egy meredek falon kellett lemásznunk és már ott is voltunk folyó partján. A víz kellemesen hűvös volt, úgyhogy itt el töltöttünk egy bő órát ami alatt beszélgettünk, na meg próbáltunk egymásról minél előnyösebb képeket készíteni, több-kevesebb sikerrel. Bori egyszer csak kiszúrt egy gyíkot egy a vízből kimagasló kövön, ami épp a sárga tokáját lobogtatta a közelben pihenő potenciális partnerének.

Our first days in Costa Rica - Guápiles

When we arrived in San José, we quickly took care of a few things and then went to the bus terminal from which buses to Guápiles were departing. At the terminal's entrance, a few taxi drivers explained that we had missed the last bus to Guápiles, so we would either have to go the next morning or let them take us there. We immediately suspected it might be a scam, so Anna tried to get in to buy tickets for the next day’s bus. The security guard said the ticket office was already closed and shut the gate, and we started to believe that we really had missed the last bus. After a lengthy discussion, we began organising our accommodation for the night in San José and a taxi ride there. But then we noticed that people were still entering the terminal. So we decided to go in too, without talking to our “advisors” again. Once inside, we quickly found out that there were still a few buses running—one was even just about to leave, but the driver told us we wouldn't catch it because we still had to buy tickets. We rushed to the ticket office and ran back to the bus. The driver already had his finger on the door-close button when Krisz started waving our tickets. The driver sighed deeply and got off to open the bus’s luggage compartment for us. We made it!

On the bus, there was still some confusion about how long the ride to Guápiles would take — different sources claimed anything between 40 minutes and 2.5 hours. In the end, we arrived at the terminal an hour and a half later, where our host picked us up and took us home. Our room had been converted from a garage, it had two beds and a simple cold-water bathroom.

When we woke up in the morning, we finally got to see the blooming garden in daylight. The garden was huge and filled with stunning plants. Tropical fruits like guava, guanabana, papaya, pineapple, banana, and cacao alternated with colorful flowers and various types of expensive houseplants you’d see at home (like alocasia, elephant ear, croton, snake plant, dracaena) in all kinds of colors. Exotic birds were flying everywhere, and hundreds of leaf-cutter ants were marching in a long line, carrying their leafy sails. Surrounded by so many interesting plants and birds, we didn't know where to look first. From the kitchen, we regularly saw hummingbirds, scarlet-rumped tanagers, toucans, and many other birds whose names we didn’t know.

Meanwhile, our host, Jorge, offered to drive us into town for shopping since he had errands to run there anyway. This was a great help because we were staying on the outskirts of Guápiles, where there were no shops. On the way to and from the store, he told us a lot about the local wildlife and interesting nearby sights. On the way home, he spotted two sloths in a tree by the roadside and pulled over so we could get out and take a good look at them. While we were watching the slowly scratching sloths, an iguana suddenly emerged from behind a branch. When we got home, we decided we wouldn’t go anywhere without our binoculars because something interesting was always just around the corner. We spent the rest of the day in our outdoor dining area made of wood with a tin roof, where every 5-10 minutes, one of us would shout: “Oh my God, look at this! Get the binoculars!”

Our very first day was already incredibly special—not just in terms of animals but also in terms of the overall feeling, especially for Bori and Anna, who had never been this close to the jungle before. Everything was extremely humid and damp; clothes wouldn’t dry, and we were always wet.

The following day, Jorge took us to a nearby waterfall. On the way, he explained that this region doesn’t have seasons—it's 30°C all year round, with one daily rainfall and very high humidity. After dropping us off by car, it was about a half-hour walk to the waterfall along a beautiful trail. There were so many fascinating sights along the way that it took us over an hour to get there. We had to cross several hanging bridges along the way. At one point, Anna sent us ahead, then started jumping in the middle of a bridge to make it swing, which gave Bori a good scare. By the time we reached the waterfall, we were eager to cool down in the pool below after walking in 30°C heat and 70% humidity. A park ranger stood by the pool, telling us where we could sit, chatting with the visitors, and feeding the fish in the pool with bread. The fish had gotten so used to people that they swam right between our feet when we stepped into the water. The water was relatively cold, with huge rocks at the bottom and a strong current, so it was quite difficult to get in, and we didn’t go deep. Later, as we rested by the pool, we watched toucans and other birds flying overhead.

On the way back, we stopped several times to look around and even saw two large macaws and some bats. At the parking lot, we each ate a taco generously topped with grated cabbage, which we were all very happy about. Then Jorge arrived to take us home, but before that, with his help, we picked a few fresh coconuts from a palm tree. On the way back, he told us even more about Costa Rica’s wildlife and national parks. He told us that once he snuck into a nationa park, because he didn't want to pay the enterance fee, and after climbing over the fence, he suddenly found himself face-to-face with a puma, so he quikcly made a run for it. He again pulled over so we could check out some interestnig bird nests. These nests hang from the trees like giant water-filled sacks. The birds build them this way to protect againts snakes, and they live close together in small colonies to defend each other from predators.

Once home, he showed us how to open a coconut and offered us some fruit from the garden. We tried cacao as well, which has big hard seeds covered in a thick white slimy layer you can suck on. It has a very interesting sweet and sour flavor. Then he brought us some manzana rosa, a fruit that tastes like rose blossoms. After dinner, for dessert, we sliced up the mango and ripe pineapple we had bought earlier.

We spent our last day in Guápiles rather calmly. Before packing, we managed to walk to the nearby river. At the end of our street, we had to climb down a steep wall, and then we were right at the riverside. The water was refreshingly cool, so we spent a good hour there chatting and trying to take the most flattering photos of each other — with varying success. At one point, Bori spotted a lizard on a rock sticking out of the water, flaring its yellow throat to impress a potential mate resting nearby.