Costa Rica 2. rész - Uvita | Costa Rica pt. 2 - Uvita

 Uvita első benyomások és meleg tenger

Az Uvitába vezető buszút simán ment, ezúttal a San Joséi buszállomáson sem próbáltak meg lehúzni minket. Út közben, már Uvitához közeledve egyszer csak megállt a buszunk egy hídon, először azt hittük, hogy dugóba keveredtünk, de amikor a buszon utazó emberek mind áthajoltak a fejünk felett, és a folyót vizslatták, gyanús lett a dolog. Mint kiderült a híd alatt fél tucat hatalmas amerikai krokodil henyélt, a sofőr pedig csak azért állt meg, hogy az utasai megnézhessék az itt élő krokodilusokat. Amikor végre megérkeztünk a szállásunkra rögtön el is foglaltuk a faházikónkat. Amúgy a hostel területe nagyon szép volt. Kis ösvények vezettek a rengeteg magas fa és egyéb gyönyörű növény között. Uvita egyébként nem nagyon tetszett nekünk, nagyon turistás volt, több volt a külföldi, mint a helyi, és minden elég drága is volt.

Miután lepakoltunk egyből lementünk a strandra, ami 5 perc sétára volt a hosteltől. Koszosak és izzadtak voltunk az úttól, és nagyon melegünk volt. Amikor megláttuk a tengert, Bori és Anna úgy döntött be kell menniük, úgyhogy úgy ahogy voltak levetkőztek, és bugyiban beszaladtak. A víz konkrétan olyan meleg volt, mint a levegő, olyan 30 fokos, amin nagyon meglepődtünk. A lányok kifejezetten örültek, hogy nem fagynak meg, Krisztán szerint viszont a víz értékelhetetlen volt – „legalábbis hőmérsékleti szempontból”.

Vízesés csúszda

Második nap elmentünk egy közeli vízeséshez, ami több természetes hidegvizes medencéből és vízesésből áll. A vízesés 8-10 méter magas volt, mellette egy fém létrával, ahol fel lehetett mászni majd lecsúszni – mivel a vízesés mögötti fal annyira sima, hogy természetes csúszdának lehet használni. Krisztián és Anna levetette magát, de Borinak kellett egy kis bátorítás, amit Anna úgy oldott meg, hogy felment vele, és letuszkolta. Utána a lenti kövekről tartottunk szaltó és fejesugrás bemutatót egymásnak. Krisztián örült, hogy végre hideg vízben is fürödhetett. A vízesés mellett volt egy pillangóház, így oda is gyorsan bementünk.

A következő napokban minden nap lementünk a tengerhez, mert olyan közel volt, és itt a strand teljesen privátnak érződött, mert egy erdei ösvényen keresztül tudtunk a partra lemenni. A táj gyönyörű volt, csak nagyon nagyok voltak a hullámok, és a dagály kihozott nagy uszadékfákat, és az egyik eltarolta Annát, és úgy megütötte a lábát, hogy 2-3 napig alig tudott járni.

A hostel kezdett az idegeinkre menni, mert a bárban minden nap reggel 8 és este 10 között ment a hangos zene, ami mindenhova behallatszott, mivel faházakban laktunk és nagyon közel volt a bár. Ez elég idegesítő volt, mert szerettünk volna pihenni, és a természetben lenni, az állatok hangjait hallgatni. Egyik este betelt a pohár, amikor elkezdtek karaokézni az emberek, és a lányok már nagyon nyűgösek voltak. Ezért úgy döntöttünk, elmenekülünk, Bori Anna privát mentőautója volt, és pár szakaszon a hátán vitte őt. Ahogy sétáltunk az egyik kifőzde mellett láttunk egy mamacicát, és 3 kiscicát. Krisztián elment a boltba, és otthagyta a lányokat, akik több, mint egy óráig játszottak a kiscicákkal. Bori persze elmentette a helyszínt a Google térképen, hogy bármikor visszajöhessen a cicákhoz. Este, hogy megnyugtassuk az idegeinket és eltereljük a figyelmünket a hangos zenéről, bezárkóztunk és Dr. Csontot néztünk az ágyból. Utólag nagyon nevettünk magunkon, hogy milyen nyuggerek vagyunk, de nagyon élveztük a programot.

Sikertelen szörfözés és láz a harminc fokban

Másnap amíg Anna a hostelben dolgozott, Krisz és Bori elmentek szörfözni. Hatalmasak voltak a hullámok, és túlságosan közel törtek meg a parthoz, ezért alig lehetett bemenni elkapni őket, így valójában nem szörföztünk, hanem inkább az életünkért küzdöttünk a vízben, Krisznek azért sikerült elkapnia pár habos hullámot. Bori itt már nagyon fáradt volt, és egy ponton alig tudta kivonszolni magát a vízből és úgy ahogy volt lerogyott a földre. Szerencsére egy kedves idegen segített neki, aztán Krisz összeszedte és elindultunk haza. A kis ösvényen hazafelé Bori teljesen véletlen felnézett a mellettünk lévő fára és kiszúrt egy Kapucinus majmot, nagyjából 3 méterre tőlünk. Mikor felnéztünk, láttuk, hogy a fejünk fölött van még 4-5 majom, akik mind minket néztek. Krisz elszaladt szólni Annának, de mikor Bori egyedül maradt a majmok megpróbálták elijeszteni. Vicsorogtak rá és rázták az ágakat, ezek a technikák pedig hatásosak voltak annyira, hogy Bori eloldalgott, és mire a többiek visszaértek a majmok elbújtak.

Utolsó előtti napon Bori lázasan kelt, és egész nap nagyon rosszul volt. A helyzeten sajnos nem sokat segített, hogy a szoba, a kinti levegő, és minden nagyon meleg volt, így nem tudott lehűlni. A szobában alig járt a levegő, és a bárban egész nap szólt a zene. Este érkezett egy DJ, és mint kiderült, valami esti buli készült. Úgy döntöttünk, muszáj innen elmennünk, szerencsére visszaadták az utolsó éjszaka árát, és átmentünk egy másik hostelbe, ahol volt légkondi a szobában. Anna másnap előrement a következő szállásunkra, Drake Bay-be, de Krisz és Bori még egy éjszakát maradtak, mert Bori nem igazán volt mobilis.

A hostel szörnyű volt minden tekintetben. Iszonyú mocsok, csótányok, kijáró fapalló a teraszon (amin Bori majdnem leesett), és idegesítő, hangos tulajok, akik egész nap ittak. Szerencsére Bori elég jól volt, hogy egy nappal korábban le tudtunk lépni, és elindutlunk a következő hostelbe, Drake Bay-be.

 

First impressions of Uvita and the warm ocean

The bus ride to Uvita went smoothly, and this time even the San José bus station staff didn’t try to scam us. On the way, as we were nearing Uvita, the bus suddenly stopped on a bridge. At first, we thought we’d hit some traffic, but then everyone on the bus started leaning over us to peer down at the river. It turned out there were about half a dozen massive american crocodiles lounging below the bridge, and the driver had stopped just so the passengers could get a look at them.
Once we finally arrived at our accommodation, we moved into our little wooden cabin. The hostel grounds were beautiful, with small paths winding through towering trees and other lush, tropical plants. However, we didn’t really like Uvita because, at first glance, it seemed really touristic and expensive.

After dropping off our bags, we immediately headed to the beach, which was just a five-minute walk from the hostel. We were hot, sweaty, and dusty from the road, so when we saw the ocean, Bori and Anna decided they had to get in, so they stripped down to their panties and ran straight into the water. The sea was literally as warm as the air, probably around 30°C, which really surprised us. The girls were thrilled not to be freezing, though Krisz said the water was "unrateable"— at least temperature-wise.

Waterfall slide

On our second day, we visited a nearby waterfall made up of several natural cold-water pools and falls. The main waterfall was about 8–10 meters high, with a metal ladder next to it so you could climb up and slide down—the rock face behind the fall was so smooth it worked like a natural waterslide. Krisztián and Anna went for it right away, but Bori needed a little convincing. Anna solved that by climbing up with her and giving her a push.
Afterwards, we took turns showing off our diving and flipping skills from the rocks below. Krisztián was especially happy to finally get to swim in some cold water. Next to the waterfall was a butterfly house, so we popped in for a quick look.

Over the next few days, we went down to the beach every day, since it was so close, and it felt completely private thanks to a forest path that led us there. The scenery was stunning, though the waves were huge, and the tide brought in massive driftwood logs. One of them hit Anna hard, and she hurt her leg so badly that she could barely walk for the next few days.

The hostel started to get on our nerves. Loud music blasted from the bar every day from 8 a.m. to 10 p.m., and since we were staying in wooden cabins really close to the bar, the noise came through everywhere. It was frustrating because we wanted to relax and enjoy nature, listen to the sounds of the animals, not karaoke sessions.
One night, we hit our breaking point. The karaoke started, and the girls were completely fed up. We decided it was time to escape. Bori became Anna’s personal rescue service and carried her on her back.
While walking past a little soda (local eatery), we spotted a mama cat and three kittens. Krisztián went to the store and left the girls behind, who ended up playing with the kittens for over an hour. Bori, of course had to save the location on Google maps, so they can come back to the cats. In the evening, to calm our nerves and distract ourselves from the loud music, we locked ourselves in and watched Bones from bed. Looking back, we laughed at ourselves for being grannies, but we really enjoyed the program.

Failed surfing and fever in 30 degrees

The next day, while Anna stayed behind at the hostel to work, Krisz and Bori went surfing. The waves were huge and breaking close to the shore, which made it nearly impossible to paddle out and catch them, so we weren’t really surfing, more like fighting for our lives in the water. Bori was already super tired and, at one point, could barely drag herself out of the sea. She just collapsed right there on the sand. Luckily, a kind stranger helped her out, then Krisz came to collect her, and we started heading back.

On the little forest path home, Bori randomly looked up at a tree next to us and spotted a capuchin monkey just three meters away. When we looked up, we realised there were four or five more monkeys right above us. Krisz ran off to get Anna, but while Bori was left alone, the monkeys started trying to scare her off. They bared their teeth and shook the branches - classic monkey intimidation tactics, which worked well enough that Bori slowly backed away. By the time the others got back, the monkeys had vanished.

On the second-to-last day, Bori woke up with a fever and felt awful all day. Unfortunately, the situation wasn’t helped by the fact that everything was swelteringly hot: the room, the air outside, everything, so her body couldn’t cool down. There was barely any air circulation in the room, and the bar was blasting music all day. That evening, a DJ showed up, and apparently there was a party planned. That was the last straw, and we decided we had to leave. Thankfully, they refunded us for the last night, and we moved to another hostel with air conditioning in the rooms. Anna headed off the next day to our next stop, Drake Bay, but Krisz and Bori stayed one more night because Bori still wasn’t really mobile.

The hostel we moved to in the meantime was awful in every possible way. Filthy, cockroach-infested, with rickety wooden planks leading to the terrace (Bori almost fell off one), and loud, annoying owners who were drinking all day long. Luckily, Bori felt well enough the next morning that we could leave a day early and we finally set off for our next destination: Drake Bay.